dr. Konczer Erik

1976-ban született a ma már Komáromhoz tartozó Szőnyben.

Általános és középiskolai tanulmányait is szülővárosában végezte. Mindkét helyen a diákönkormányzat vezetője volt, iskoláit humán és reál tárgyakból egyaránt képviselte megyei és országos versenyeken, matematikából, történelemből és kémiából megyei legjobb lett. A győri Széchenyi István Főiskolán közgazdász diplomát szerzett kiváló minősítéssel pénzügy szakirányon, majd az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem jogász szakát végezte el.

Egyetemi évei alatt bankban, majd szervezetfejlesztőként egy tanácsadó cégnél dolgozott Budapesten. 2004-ben visszatért Komáromba, a Foxconn Hungary Kft-nél kezdett projektmenedzserként.  Innen négy év múlva a projektmenedzserek és projektmérnökök tizenhét fős csapatának vezetői pozícióját otthagyva lett a Komáromi Ipari Park Szolgáltató Kft vezetője. Az Ipari Park képviseletében legnagyobb eredménye a Mylannel folytatott tárgyalások lebonyolítása, melynek hatására országunkat és Komáromot választotta európai központjának az amerikai gyógyszeróriás. 2011-től a Nokia Komárom Kft-ben az általa vezetett termékcsapat feladata volt az első csúcskategóriás telefon (N8) bevezetése a gyárban. A csoportos létszámleépítés után Oroszlányban dolgozott egy évig a Wescastnál, majd jelenleg a legnagyobb magyar  távközlési cégnél projektmenedzser.

Kiskora óta kedvenc elfoglaltsága a kosárlabda, a KVSE BasketBulls csapatával a megyei bajnokságban 4. helyen végeztek.

A Demokratikus Koalíció Komárom-Esztergom megyei 3. választókerület elnöke. A DK legerősebb megyéjének képviselője a megyei közgyűlésben. Sikeresen vezényelte le az önkormányzati választásokat: a két 10 ezer fő feletti településen (Oroszlány, Komárom) van képviselője a pártnak. Büszke arra a kis csapatra, akivel együtt dolgozhat.