Ez a városmarketing Komáromban

Kicsit olyan ez a Komárom felirat, mint a Duna-parton lévő padok. Ott van, csak épp a célnak nem felel meg.
A Duna-parton lévő padokon ülve nem lehet a Dunát nézni, a város közepén lévő Komárom felirat pedig pont nem olyan helyen van, ahol igazi turisztikai szelfi-pont lehetne – mint más településen..
Miért nem a Monostori erődnél van? Vagy a Brigetio Gyógyfürdő előtt? Valami olyan előtt, amire mi, Komáromiak büszkék vagyunk?
Mert a városvezetésnek úgy néz ki, ez már nem fontos. Nem fontos, hogy az elköltött pénz jól hasznosuljon. Van a Duna mellett pad, van a városban 3D-s Komárom felirat? Ugye, hogy van… Azt a célt szolgálja, amire kitalálták? Ja, nem.

komáromfelirat

A komáromi bevándorlás – Miért jönnek ukrán és koreai munkavállalók?

Az Ipari Park újra munkalehetőségeket biztosít, de nem biztos, hogy akkora méretűre kell duzzasztani, hogy a húszezer fős város és a környékbeli munkaerő ne legyen elegendő. A külföldi munkaerő érkezése nem jelentene problémát, amennyiben lenne érvényes koncepció a város jövőjére nézve.

A 2000-es évek elején a Nokia ezer lakásos lakóparkot tervezett építeni a városban, hogy legyen elég munkaerő gyáraiban. Akkor még kevéssé volt fejlett a győri és a tatabányai ipari park, a közeli munkalehetőség idecsábította volna az ország többi részéről a munkanélküli, dolgozni akaró családokat. Hogy miért nem így történt? Az akkori fideszes ellenzék úgy látta, hogy rövid távú politikai haszonszerzésért szembe megy a város érdekeivel: „háromezer kínainak építik a lakóparkot” – szóltak a rémhírek, és annyira sokan elhitték ezt a hazugságot (miért építettek volna lakóparkot kínai munkásoknak, nekik munkásszállót építettek volna, ha jöttek volna), hogy 2010-re a gyűlöletkampányból megerősödött dr. Molnár Attilát polgármesterré választották. A beruházás pedig nem valósult meg – pedig ha most itt lenne az a 1000 lakás és a háromezer lakos, nem lennénk gondban.

Visszatérve a koncepció kérdéséhez: ezres nagyságrendben jöhetnek ukránok és koreaiak Komáromba, hogy támogassák a fideszes városvezetés tervét egy gigaméretű ipari park létrehozásában, miközben figyelmen kívül hagyják, mit jelent ez a közel húszezres város lakóinak mindennapi életében. Üdvös, hogy újra fellendülőben az Európai Unió gazdasága, ami miatt a Komáromi Ipari Parkba is visszatért az élet. Örülünk annak, hogy új cégek jelennek meg. Az egyik ilyen új cég nagyméretű terveihez a város tovább növeli az Ipari Park méretét. Ám a munkaerőnek lakhatás, kiépített infrastruktúra kell. És úgy tűnik, a városvezetés abszolút nem rendelkezik koncepcióval, csak sodródik az árral (azt teszi, amit az Orbán-kormány mond, ami éppen jó Mészáros vagy Tiborcz érdekeinek) – észre kell vennünk, hogy erre a város még, vagy így, konkrét megoldások nélkül nem áll készen. Nem kérdezte senki a város lakóit: ezt akarják?

Hiányzik ma az országból több mint félmillió munkavállaló, akik az Orbán-kormány elől menekültek nyugatra. Óriási propagandával mutatnak be egy-egy hazatértőt, de minden próbálkozásuk csődöt mondott. Nem csoda, hiszen azt látjuk itthon, hogy a lojalitás nagyobb érdem, mint a tudás, a szakértelem. Nem akkor jutsz előre, ha ügyes vagy, képzett vagy, hanem akkor, ha kiszolgálod a hatalmat. Csak meg kell nézni, hogyan szavaztak a londoni magyarok. Őket ez a kormány lecserélte „jólszavazókra”.

Úgyhogy amit látunk, az az, hogy munkásszállót terveznek mindenhova. Amikor a városközpontban lévő áruház kért magának területet további parkolókra, híre ment, hogy oda is munkásszálló épül. Nincs megfelelő tájékoztatás. Sőt: nincs tájékoztatás. A fideszes városvezetés szerint „majd ezek a cégek olyan béreket fognak adni, hogy a Tatabányára, Győrbe járó munkás inkább ide jön dolgozni”.

Igen, az újonnan érkező vállalatok által kínált jövedelem magasabb, ami versenyhelyzetre kényszeríti a már itt lévőket, és valóban, alternatívát kínál a távolabbi munkahelyhez képest. Ennek a többletjövedelemnek ára van:

  • A magyar munkaerő nehezen tud a városban letelepedni, mivel a városban csillagászati magasságokban vannak az eladó ingatlanok árai (egy év alatt 200.000 Ft/m2-ről 300.000 Ft/m2 körüli összegre növekedtek). Ez annak is köszönhető, hogy az elmúlt években szinte alig épültek új lakások.
  • Annak, akinek nincs pénze vásárolni, lassan 150.000 forintot kell fizetnie lakbérként egy 50 m2-es panelért. (Miközben Bayer Zsolt ennek töredékéért bérel a budai várban ingatlant.)
  • Az alapján, hogy a negyedik koreai étterem nyílik Komáromban, nem az tűnik ki, hogy bíznak abban, lesz elég munkaerő helyben.
  • A magyar kormány megemelte az ukrán munkavállalók számát, és a megyében is egyre több helyen velük oldják meg a munkaerőhiányt.

Azonban a már Komáromban élők életében is hoz változást a közeljövő. Félreértés ne essék: aki több ingatlannal is rendelkezik, és bérbe adja egy vagy több házát/lakását, nagyon jól jár. De mi a helyzet a többiekkel? Mi a helyzet a ma albérletben élő vagy albérletet kereső komáromi lakosokkal? Mivé lesz így a város? Megkérdezte bárki a lakókat, hogy szükséges-e az ipari park olyan mértékű bővítése, amelyet csak betelepített, külföldi munkásokkal lehet megoldani? Intézkedett már bárki, hogy a siralmas egészségügyi ellátás ne romoljon tovább, ha hirtelen több ezer új biztosított jelenik meg (főleg miután a komáromi kórházat „kinyírta” Orbán)? Felmérte már bárki, hogy mit jelent a városnak, hogy egy akkumulátorgyár épül a szélén?

A 2010-ben „Párbeszéd” címmel írt programmal megválasztott polgármester nem folytat párbeszédet. A korábbi három, munkaidő után tartott közmeghallgatást egy kora délutáni időpontban megszervezett városházai meghallgatásra csökkentette. Mikor az ipari park bővítéséről kellett lakossági fórumot tartani, volt, hogy azt karácsony és újév közé hirdette meg.

Komárom többet érdemel.

Komárom felszabadulása a német megszállás alól

Komárom 1944. március 28-án felszabadult a német megszállás alól. 74 éve történt.

A gyűlölet odáig juttatta Európát és Magyarországot, amit soha többet nem szeretnénk átélni.

Mégis, ma Magyarországon politikai nézetei miatt hazaárulózzák az embert, a romákat újra ellenségnek tekintik.

És ezt nem lehet azzal elintézni, hogy egy kisebbség csinálja ezt, mert ez ma az Orbán-kormány politikája. Amit 2009-ben elmondtam, ma is igaz – ám a Jobbik szélsőjobbos retorikája már a Fidesznél köszön vissza. A Newsweek Orbánt Mr Far Rightnak, Mr Szélsőjobbnak hívja. Nem véletlenül.

A beszédem szövegét lent olvashatja a videó alatt.

 

Tisztelt Emlékezők!

Ma emlékezni jöttünk ide. Emlékezni azokra az ártatlan emberekre, magyar állampolgárokra, akik a II. világháború, a Soah áldozatai lettek.

Talán nem is kell hangsúlyoznom, hogy ők elsősorban magyar állampolgárok voltak, és csak másodsorban zsidók, cigányok, értelmi- és testi fogyatékosok, homoszexuálisok. Emlékezni jöttünk azokra, akiket egy teljesen meghasonlott társadalom és politika abnormálisnak, alsóbbrendűnek titulált és ezért halálra ítélt.

A trianoni béke után az egyetlen cél a „történelmi igazságtalanság” orvoslása lett. Senki nem a Teleki által Versailles-ba vitt „vörös térképet” tartotta célnak, hanem csakis az „ősi” határokat tartotta elfogadhatónak. Vitatkozhatnánk arról, is, mi az, hogy ősi? Amikor eljutottunk odáig, hogy a magyarlakta területek nagy részét visszaszereztük, a közel húszéves agymosás hatása nem maradt el: irány a háború, mindent vissza! Az akkori miniszterelnök önkezével vetett véget életének az országgyűlés állásfoglalása után.

A húszas évektől megkezdődött a zsidók, majd a romák megkülönböztetése, jogainak csorbítása. Egyre többet lehetett tenni ellenük, nem volt határozott kiállás mellettük. Aki védte őket, aki fel merte emelni szavát, az nem volt a haza, a nemzet része. A hatalom mondta meg, ki magyar és ki nem.

A kusza ideológia, az élet minden területét átitató Nagy Magyarország-kultusz, a fokozódó gyűlölet következményei 1944. március 19., a német megszállás után csúcsosodtak ki.

Minden német várakozást felülmúlt a magyar csendőrség segédkezése a nemkívánatos személyek deportálásban. A Szálasi-kormány és a nyilaskeresztes-hungarista mozgalom tagjai okozták a komáromi erődökbe begyűjtött emberek vesztét. 1944. telének elején emberek fagytak meg tucatjával, s a tetemeket a latrinába dobták. Az Igmándi-erődbe munkaszolgálatosokat helyeztek, a Monostori-erődben előbb lengyel, szovjet, angol és francia foglyokat őriztek, majd ez lett a koncentrációs táborba szállítandók átmeneti szálláshelye. Innen, a Csillag-erődből vitték a közeli pályaudvarra az embereket, ahol vagonokba zsúfolták és a megsemmisítő táborokba szállították őket sokszor azzal a Magyarországon egyedülálló módszerrel, hogy már itt megkezdődött az emberek precíz osztályozása, kiválasztása. Volt időszak mikor- a komáromi rendőrkapitány jelentése alapján 6-7 ezer ember zsúfolódott össze a kazamatákban.

  1. decemberében felszámolták a fogolytábort, az utolsó transzportokat már gyalog indították el Németország felé. Nemcsak Pesten, itt is lőttek a Dunába az embereket – folyópartról, jégtáblákról, hídról…

Emlékeznünk kell. Meg kell tennünk mindent, hogy a múlt történései ne vesszenek a feledés homályába. A város megszabadult, felszabadult. Sokan mondják, hogy a családjuk élete keservesebb lett a szovjet csapatok bevonulása után. Való igaz, 1945 nagyban megváltoztatta a korábbi társadalmi viszonyokat. Az 1948 után történteknek is megvan a maga emléknapja. A második világháború befejezése mégsem emléknap. Hogy miért? Mert a rendszerváltozás előtt a mérleg kibillent az egyik irányba, utána a másikba, és most még nem tért vissza nyugalmi állapotba. Most még szűk körben emlékezünk. Reméljük, nemzetünk képes lesz nemsokára méltó módon emlékezni nemcsak erre a napra, hanem valamennyi nemzeti ünnepünkre is.

 

Tisztelt Emlékezők!

 

Az akkori őrületet elindító  Németországban ma arról vitatkoznak, hogy megfosszák-e Hitlert a német állampolgárságtól, s nem újratemetésén gondolkodnak. A holokauszt tagadása bűnnek minősül. Az állam igyekszik csírájában elfojtani minden olyan kezdeményezést, mely a fennálló rendszer megdöntésére irányul. Nem akarnak második Weimari Köztársaságot; nem akarják, hogy egy maréknyi ember egy újabb müncheni sörpuccsig eljusson; hogy félkatonai szervezetek masírozzanak az utcán. Nem akarják, hogy úgy értelmezhessék a szabadságot, hogy az kiterjed más szabadságának korlátozásához. Ha valaki emlékezni akar, emlékezhet. Nincs megszervezett füttykoncert, nincs tojásdobálás, nincsenek a múlt szörnyűségeit felidéző jelképek. És az állam gondoskodik arról, hogy mindenki tisztában legyen azzal, mi történt.

Ha egyszer elkezdődik egy kirekesztő, diszkriminatív folyamat, nem lehet tudni, hogy hol lesz a vége. A történelmi példa – és történelmi példák sora – sugallja: ne legyenek illúzióink. A mai kor emberének határozottan fel kell lépnie a kirekesztő, a másik ember jogait sértő kezdeményezések ellen.

Fel kell lépnünk akkor, amikor egy szélsőséges politikai erő a megerősödés  lehetőségét – már nem is burkoltan – a hazai romaság elleni uszításban látja. Fel kell lépnünk akkor, amikor vannak, akik zsidó embertársaikat újra a Dunába lőnék. Fel kell lépnünk akkor, amikor mások akarják megmondani, ki a magyar, ki tartozik a nemzethez és ki nem.

Gondoljunk a második világháború mártírjára, városunk akkori polgármesterére, Alapy Gáspárra és a zsidómentő tevékenységéért később boldoggá avatott Salkaházy Sárára! Ők „fajilag” tökéletesen megfeleltek az akkori hatalomnak, azonban fel mertek lépni az embertelenség ellen. Ők életükkel fizettek azért, mert igaz emberek voltak. Bírnánk-e szó nélkül, amint embertársainkat alázzák származásuk miatt? Biztosak lennénk-e abban, hogy demokratikus politikai nézeteink – akár európai liberális, szociáldemokrata vagy konzervatív – nem jelentenek egy szélsőséges erő szemében hazaárulást? Meg kell előznünk, hogy odáig jussunk, hogy választanunk kelljen aközött, hogy magyarok vagyunk-e vagy emberek. Mert magyar emberek vagyunk.

Martin Niemöller német protestáns lelkész mondta: “Először a zsidókért jöttek, és én nem szóltam, mert nem vagyok zsidó. Azután a kommunistákért jöttek, és én nem szóltam, mert nem vagyok kommunista. Azután a szakszervezetiekért jöttek, és én nem szóltam, mert nem vagyok szakszervezeti. Azután értem jöttek, és nem maradt senki, aki szólhatott volna.”

Tisztelt Egybegyűltek!

Ezen a helyszínen egyszerre emlékezünk romákra, zsidókra és keresztényekre – összességében magyarokra. Névtelen milliókra, akiknek életük utolsó pillanatait, az Abdánál életét vesztő költőóriás, Radnóti Miklós szavai adják vissza a legjobban.

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, –
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. –
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

Kérem Önöket, hogy főhajtással emlékezzünk a háború áldozataira, a szörnyűségekre és a szabadság visszanyerésére – és ne csak most! Akkor is, amikor olyan eseményekről hallunk, amely felboríthatja napjaink békéjét. Tudnunk kell, hogy rajtunk is múlik, hogy a történelem megismétli-e önmagát.

Köszönöm a figyelmet.

 

Mi van veled, Selye János kórház?

Képzeld el, hogy te vagy Komárom város polgármestere, és egyben bent ülsz a Parlamentben, ahol a te pártod van kormányon. Megtudod, hogy meg akarják szüntetni az aktív kórházi osztályokat a komáromi Selye János Kórházban. Mit teszel?

A, Rögtön bekéred a szükséges háttéranyagokat, egyeztetsz a szakmával. Érvrendszert dolgozol ki arra, miért van szükség a kórházra. Dolgozol a háttérben. Elmész a körház megmentéséért szervezett tüntetésre, tulajdonképpen kormányod döntése elleni kiállásként. Kiállsz a miniszterelnökkel szemben. Eléred célod: megmarad a Szülészet-Nőgyógyászat, a Sebészet, a Belgyógyászat és a Gyermekgyógyászat.

B, Elfogadod a kormány utasítását. Kommunikációs tervet találsz ki arra, mit mondj a város lakóinak. A szervezett tüntetésen nem veszel részt. Csendben maradsz, és alpolgármesterednek adod ki, hogy beszéljen helyetted arról, hogy az aktív osztályok megszüntetése tulajdonképpen egy „kistérségi mintaprojekt”. Bővebben Mi van veled, Selye János kórház?

Saját javaslata ellen szavazott a fideszes megyei közgyűlési elnök

Avagy amikor beint a megyének és Komáromnak a Fidesz…

Politikai döntést hozott a fideszes többség, mikor nem engedte, hogy a kedvenc Majki Népfőiskolai Társaság mellett a komáromi Élettér Egyesület is eredményesen pályázhasson.

Október 26-án rendkívüli testületi ülést tartott a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés. A nyilvános rész egyetlen napirendi pontja a Civil Információs Centrum pályázathoz adható megyei hozzájárulás kérdése volt.

Két pályázó volt: a Majki Népfőiskolai Társaság és az Élettér Egyesület. A komáromi székhelyű Élettér Egyesület vezetése a két komáromi illetőségű képviselőt, Turi Bálint fideszes alpolgármestert és engem keresett meg azzal, hogy támogassuk indulásukat.

Mikor megérkeztem a közgyűlésre, örömmel láttam, hogy tárgyalni fogunk az Élettérről is. Egyenesen megnyugodtam, mikor láttam az előterjesztő javaslatát: támogassuk ezt a pályázót is. Az előterjesztő Popovics György, a megyei közgyűlés fideszes elnöke volt. És jött a hideg zuhany: egyetlen megyei fideszes képviselő sem szavazta meg a támogatást!

Bővebben Saját javaslata ellen szavazott a fideszes megyei közgyűlési elnök